Pánikroham/2

Sarah
Fény, nap, és egy édes illat. Minden tökéletes, a madarak csiripelnek, egy erős kar magához húz, megvéd. Túl tökéletes. Nálam ilyen nem létezik. Kinyitottam a szemem és próbáltam felfogni, hogy lehet. Nem sokáig tartott, szinte már sejtettem. Egy éles női hang tört be a csodálatos csendbe, egy hisztérikus, megkeseredett nő hangja.
-Hol van?-zokogta. Léptek, sírás...megdermedtem. Az nem lehet. Nem.

Az ajtó lassan kinyílt, én pedig szorosan lezártam a szemem. Tudtam ki áll az ajtóban, tudtam mit lát azzal együtt aki belépett. Tudtam mire gondolnak, tudtam mennyire fáj neki, tudtam...
-Miért?!- suttogta Ashley. Nem bírtam tovább, felkeltem, szembe néztem a döbbent Ashley-vel és a lefojt sminkű, szomorúan álldogáló Juliettel.
-Hogy tehetted?-kérdezte remegve. Alig bírtam szembe nézni vele, utáltam magam... nem bírtam elviselni.
-Úgy sajnálom- suttogtam halkan. Felém sétált, szemei felduzzadva meredtek rám. Mellém ült, végig simított az arcomon és halványan elmosolyodott.
-Tudtam én...régóta...hozzád illik. Tudtam, hogy nem vagyok elég jó neki -szólt akadozva, mire sírni kezdtem. Üvöltözzön...üvöltse le a fejem, de ne tegye ezt! Sokkal jobban fáj!
-Juliet, nem... ez nem igaz....ő csak ...tegnap a roham és...de mi nem...nem.
-Láttalak titeket a cukrászdánál tegnap- mondta még mindig mosolyogva, de szemei árasztották a szomorúságot, megtörtséget.- Tudtam, hogy nem illek hozzá, de nekem szükségem volt rá.
-Sajnálom...sajnálom- zokogtam én is. Megfogta a kezem, megmarkolta.
-Ne sajnáld. Most fáj...majd elmúlik. Csak... mondd meg neki, hogy hiányozni fog...nagyon és , hogy szeretem- mondta, majd felállt és kirohant a szobából. Lehajtottam a fejem és úgy remegtem, hogy szinte ugratott az ágy.Mellettem Andy teste nyugodtan feküdt, aludt, észre se vette, hogy mellette omlott össze az a lány, akivel az elmúlt két évben boldogságban élt.  Békés volt, miközben bennem hurrikánok keletkeztek. Mérges voltam. Rá is, magamra is, sajnáltam Juliet-et mert megérdemelte volna, hogy boldog lehessen vele örök életre. De ebből nincs jó kiút, valaki mindig veszít, mert ha Andy őt választja, akkor most én roskadtam volna össze, most én talán egy koporsó mélyén feküdnék majdnem olyan nyugodtan, mint ahogy Andy fekszik most itt mellettem, csak nem mozogna a mellkasom, nem lenne ilyen barna és meleg a bőröm. Kiborultam, a fejem fájt, szédültem, éreztem, hogy nem tudom megállítani. Felkeltem, bár kétszer visszazuhantam. Elindultam, bár többször megbotlottam. Mentem a gyógyszerért, melyet az orvos adott a bátyámnak, csakhogy nem igazán voltam magamnál. Szédelegve dülöngéltem le a lépcső fokain, miközben nyöszörgő hangok hagyták el a szám. Egyre lejjebb értem, egyre kevesebbet észleltem a körülöttem lévő tárgyakból,amikor hirtelen megbotlottam és végig zuhantam az utolsó 2-3 lépcsőfokot. Sikítva értem földet, szerencsére nem vertem be a fejem, de így összekuporodva fetrengtem a földön és már nem bírtam koordinálni a mozgásom, sírásom. Eszeveszett kapálózásba kezdtem, a fejem dübörgött, sírtam, zokogtam. Valaki leszaladt a lépcsőn, felém hajolt és megpróbált lefogni. Üvöltött valamit, mire újabb homályos alakok érkeztek, páran körül álltak, valamelyik pedig odahozott valamit. Szájamba nyomtak valamit, muszáj volt lenyelnem. Már semmit sem láttam, eltűnt a kép előlem, megszűntek a fájdalmaim.